A ház a Gulács déli lejtőjén fekszik, közvetlen kilátással a Balatonra, Badacsonyra és Ábrahámhegyre, valamint Fonyódra. Pince, földszint és padlástér elrendezésű kúriajellegű épület, elnyújtott téglalap alaprajzzal és középen kiugró rizalittal, bejárati tornáccal. Tetőformája hosszirányú nyeregtető, amelyhez középen egy keresztirányú, csatlakozó nyeregtető-szakasz kapcsolódik. Értékes része a homokkőből épült, korabeli, rendkívül karakteres támfalrendszer. A birtok eredetileg – a terepadottságok okos kihasználásával – a szőlőtermés fogadására, feldolgozására és érlelésére szolgált, a technológiai folyamatok logikus rendjét követő elrendezéssel. Az akkori építési hagyományok szerint nagyrészt helyben elérhető építőanyagok és szerkezetek felhasználásával épült. A kor ipari fejlettségének megfelelően budapesti öntödéből származó öntöttvas oszlopokat is felhasználtak. Elhelyezését a 19. századi klasszikus építészeti szemlélet szerint komponálták a tájba, markáns és igényes megoldásokkal hangsúlyozva megjelenését.
Részben hagyományos, dongaboltozatos, részben pedig a 20. században korszerűsített, acélszerkezetekkel megerősített dongaboltozatos pincével rendelkezik, melynek falazata a környék vulkanikus eredetű bazaltköveiből készült. A felmenő falak szintén a térségre jellemző homokkőből épültek, a homlokzatokon látható faragott részletekkel és tégla díszítésekkel. Az eredeti födémek fagerendás szerkezetűek voltak, amelyek részben a terméskő falazatokra, részben pedig a már említett öntöttvas oszlopokra támaszkodtak. A fadélszék szintén faszerkezetű volt, azonban a 21. század első évtizedeire a faszerkezetek állapota jelentősen leromlott. Az állami időszakban, a szocialista modernizáció részeként az épületet jelentősen átalakították: nagyméretű vasbeton erjesztőtartályokkal és garatépítményekkel, valamint különféle kiegészítő raktárakkal és melléképületekkel bővítették. A rendszerváltást követő évtizedekben azonban mind a műszaki állapot, mind az összkép drámai mértékben leromlott.